a minőségi termékek előállításához

elelmiszeripar
gyogyszeripar
egyeb

RÓLUNK

Cégünket 1998-ban jegyezte be a Lyckeby cégcsoport Magyarországon, mint saját leányvállalatát Lyckeby Amylex Hungary Kft., később Lyckeby Culinar Kft.-ként.

A cégcsoport fő célja az volt, hogy a gyárainak földrajzi elhelyezkedéséből (Svédország, Csehország) adódó hátrányait orvosolva, közelebb hozza magát a potenciális Vevőihez. Egy kereskedelmi- és logisztikai központot hozott létre, mely a helyi Vevőket gyorsan és rugalmasan ki tudja szolgálni.

Ehhez kézenfekvőnek bizonyult észak-nyugat Magyarország területe, így a cég az első időszakban Tatára, majd később Komáromba helyezte székhelyét, ahol máig is üzemel. Ekkor kezdtük forgalmazni a cégcsoport termékeit, és széles körben megismertetni a Magyar élelmiszeripart a burgonyakeményítő előnyeivel.

Folyamatos fejlődésen mentünk át, és a forgalmazott termékek köre is egyre szélesedett. A natív termékeket folyamatosan a módosított termékek kezdték kiegészíteni, illetve bemutatásra került a burgonyarost is. Ezen innovatív és egyedi termékek tovább növelték piaci részesedésünket, míg az ország 3. meghatározó módosított keményítő kereskedőjévé nőttük ki magunkat.

2011-ben, 13 év után, a pénzügyi válság szele elérte a cégcsoportunkat is, és az akkori nemzetközi management döntött úgy, hogy a jövőben nem közvetlen képviseleten keresztül biztosítja jelenlétét a térségben, hanem értékesíti a magyarországi leányvállalatát, és egyúttal az új tulajdonos részére biztosítja a kizárólagos képviseleti jogot termékei forgalmazásához.

Az új tulajdonos, az akkori Magyar management lett, aki a tapasztalatait és helyismeretét tovább tudta vinni és fejleszteni. A cég újból nevet váltott, és ekkor keresztelték Amylker Kft.-re. A cég alapelvei nem változtak, hatékonyan, rugalmasan és megbízhatóan kívánjuk kiszolgálni a magyarországi Vevőket. Segítjük munkájukat a termékfejlesztéstől kezdődően a receptúrák ipari méretű gyártáshoz igazításával folytatva a folyamatos stabil minőségű adalékanyag szállításig.

A Vevőinkkel csapattársnak tekintjük magunkat, és együtt dolgozunk azon, hogy sikeres és minőségi termékeket tudjanak előállítani adalékanyagaink segítségével.

Tegyenek próbára bennünket!

Általános üzleti feltételek

TERMÉKEINK

Burgonya alapú termékeink előnye, hogy kisebb eséllyel váltanak ki allergiás reakciót, mint a kukoricából, rizsből, vagy búzából készült termékek. Ez a burgonya nagyon régi jelenlétének köszönhető étrendünkben, mely emésztéséhez az évek során szervezetünk hozzászokott.

A burgonyakeményítő, mint az élet univerzális építőeleme

A burgonyakeményítő funkcionális, fizikai és kémiai tulajdonságainak sokféleségét már generációk óta az élet alapvető építőelemeként használjuk. A természetes nyersanyagok iránti globális kereslet azóta is töretlenül növekszik.

Termékkörünk folyamatosan bővül, így érdemes időről-időre visszalátogatni hozzánk!

Natív keményítők:

  • natív burgonyakeményítő
  • natív tapioka keményítő

Módosított burgonyakeményítők:

  • melegen duzzadó - hűthető/fagyasztható
  • hidegen duzzadó - hűthető/fagyasztható
  • emulgeátor módosított búzakeményítő

Dextrinek különböző oldhatósággal

Rostok:

  • burgonyarost
  • bambuszrost

Stabilizátorok és stabilizátor keverékek:

  • xanthan
  • guar gumi
  • szentjánoskenyérmag liszt
  • gelan gumi
  • fentiek különbőző keverékei Vevői igény szerint

Emulgeátorok:

  • mono-digliceridek (E471)

Fűszerek és fűszerkeverékek Vevői igény szerint

KAPCSOLAT

SZÉKHELY

Amylker Kft.
Honfoglalás utca 16
2900 Komárom

POSTACÍM

Amylker Kft.
2900 Komárom
PF 184

Cégjegyzék: 11-09-006893

Adószám: 11751542-2-11

EU adószám: HU11751542

Telefon: +36 30 869 3367 Email: info.amylker@kemenyito.hu

Amylker Kft. | 2900 Komárom, Honfoglalás u. 16 | +36 30 869 3367 | 1998-2023